Kedves Olvasók!
Technikai okok miatt az egyéni felhasználó regisztráció ideiglenesen korlátozva van. Ha szeretnél regisztrálni, vedd fel velünk a kapcsolatot a hasonnevű menüpont alatt, és az adminisztrátoraink elvégzik helyetted a folyamatot. 🙂
Kedves Olvasók!
Technikai okok miatt az egyéni felhasználó regisztráció ideiglenesen korlátozva van. Ha szeretnél regisztrálni, vedd fel velünk a kapcsolatot a hasonnevű menüpont alatt, és az adminisztrátoraink elvégzik helyetted a folyamatot. 🙂
Tanulmányaink során előfordulhat, hogy szükségünk lehet az alapok mellett a klinikum gyakorlására is. Sőt ha még gyakorlásra és gondolkodásmód megismerésére is van lehetőség az kifejezetten jó lenne. Nos ebben segít nekünk az Amboss. Amboss egy USMLE vizsga felkészítő oldal, mely széles körben használt és ismert. Mivel USMLE-re vonatkozik ezért az klinikai tárgyak mellett az alapok mint a biokémia és élettan is benne van a tárgyak körében. A nagy mennyiségű tudástár mellett lehetőségünk van online kurzusokra való jelentkezésre, sőt még oktató videók megtekintésére is. Emellett van egy nagy kiterjedésű kérdéstára is, így az embernek gyakorlásra is van lehetősége. De ez nem ilyen egyszerű, ugyanis minden válaszhoz le van írva, hogy miért jó és rossz az adott válasz, úgyhogy a gondolkodásmód megismerésére is van lehetősége az embernek. Arra vigyázzunk viszont, hogy a válaszok az amerikai egyészségügyi eljárásrendre vonatkoznak. Tudom, mindez túl szép, hogy ingyen legyen és ez így is van, az első 5 nap ingyenes és utána fizetős a rendszer. Azonban egyetemünk áthidalta számunkra ezt a problémát ugyanis a campus licence fülön a Semmelweises regisztráció aktiválható ha egyetemi szerverről tesszük, így mindenki számára elérhető a tudástár és havi 50 kérdés. Az oldal mobil applikációként is elérhető.
Oldal itt
Applikáció itt
A járvánnyal és a hybird oktatással előfordulhat, hogy az olyan tárgyakból amikből fontos lehet, hogy sokat lássunk előfordul, hogy nem látunk eleget vagy a tárgyak által biztosított anyagokat nem érezzük elégnek. Ennek kiküszöbölésére számos nézegetős és gyakorló oldal van amit bevethetünk. Ezekből a mai napon a bőrgyógyászat és radiológia témájú oldalakat a Radiopaedia-t és a DermNet NZ-t mutatjuk be. Mindkét oldal hasonló elveken alapul, esetbemutatások, egyszerű képek, quizzek armadája látható, melyeket gond nélkül böngészhetünk. Az egyszerű gyakorlás mellett sok más bónusz lehetőséget is biztosítanak, pl. továbbképzést, a DermNet NZ esetében akár öndiagnosztikai eszközöket is. További lehetőséget ad a bőrgyógyászati betegségek vizuális megismerésére a DermIS adatbázis. Az egyes kórképekre direktben is kereshetünk, valamint a gombok segítségével kiválaszthatjuk, hogy mire vagyunk kíváncsiak.
Radiopaedia: itt
DermNet NZ: itt
DermIS: itt
Ha kipróbáltátok a korábban bemutatott Clinical sense vagy Prognosis appokat akkor talán ti is észleltétek, hogy ezúttal a Medical Joyworks nagyon kitett magáért és összegyúrta a minden eddigi ismert oktató appját egy nagy oldallá a Clinical Odyssey-vé. Ez ugyan csak interneten érhető el, azonban az összes eddigi app minden jó tulajdonságát egyesíti. Minden elérhető egy helyen, különböző szakágakra és esetekre is lehet keresni. Ha az esetek nem érdekelnek és csak a betegségekről szeretnél olvasni, vagy quizeket kitölteni akkor erre is van lehetőség. Az előzőekhez hasonlóan itt is van lehetőség az esetek kommentelésére és a diszkussziókra. Az oldal hátránya, hogy fizetős, azonban van 7 napos próbaidőszak és egy demo verzió is elérhető.
Az oldalról többet itt
A demó elérhető itt
Kedves Olvasók!
Idén két éve, hogy elindítottuk az oldalt azzal a feltett szándékkal, hogy minél több Semmelweis hallgatónak segítséget és útmutatást tudjunk nyújtani az egyetemi élet olykor kimeríthetetlen útvesztőiben. Habár úgy terveztük, idénre minden tartalom felkerül az oldalra és teljes gőzzel üzemelhet a Soteologia, sajnos közbejött egy több kart érintő curriculum váltás és tavaly a pandémia is a nyakunkba zuhant. Ezen változások miatt folyamatosan változik -mondhatni napról napra- a curriculum, de még a gyakorlatok, előadások és számonkérések rendszere is. Ilyen mérvű megújulásokkal nehéz tartani az iramot, talán nem is kell, ezért állapodott meg a szerkesztőség, hogy amíg nem alakul ki az új homeostasis, nem teszünk feles erőfeszítéseket az ideiglenes leírásával.
Egyszóval türelmet kérünk Tőletek! Nem felejtettük el a kezdeti célunkat, folyamatosan azon dolgozunk a háttérben, hogy hasznos weblapot tudjatok magatokénak! Nagy öröm számunkra, hogy habár vannak hiányosságok, folyamatos pozitív visszajelzéseket kapunk az oldallal kapcsolatban. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy elértük az átlag havi több mint 1000-1200-as egyéni látogatói számot! Természetesen vizsgaidőszakban megugrik az érdeklődés, de ez jól is van így. 🙂
Lassan itt a fény az alagút végén! Talán már a járvány is felszámolásra kerül idén, és szeptembertől visszatérhet az élet a normális kerékvágásba. Továbbra is várunk szerkesztőket és építő kritikákat a szerkesztőség e-mail címére vagy személyesen az IÖCS vezetősége felé!
Kitartás! Mi itt leszünk! 😉
GD
A Covid-19 járvánnyal sokunknak megváltozott nem csak a mindennapi, hanem az egyetemi élete is. Sokatok önkéntes módon beállt vagy tervez beállni a covid ellátásba, így ezen embereknek, illetve azoknak akik érdeklődnek a vírus iránt szeretnénk bemutatni egy nagyon hasznosnak tűnő applikációt: A WHO Academy-t. Az applikáció lényege, hogy egészségügyi dolgozóknak készít egy folyamatosan frissülő tudásbázist a vírusról és azzal kapcsolatos teendőkről és tudnivalókról széles körben elérhető módon. Sok különböző módon bővítheti tudását az ember az egyszerű cikkektőlkezdve a webinarokon át az AR-okig szinte minden van. Terápia, védekezési módok, járvány adatok, szinte mindenről érhető el adat. A készítők mindent beleadtak. ☺
Az oldal linkje https://www.who.int/about/who-academy/the-who-academy-s-covid-19-mobile-learning-app
Időnként tanulás közben megesik, hogy a tananyag helyett a telefonunkra fókuszálunk. Érthető dolog, hiszen ki ne akarná megnézni, hogy éppen milyen értesítést kapott, vagy milyen új videók jelentek meg TikTokon.
Sajnos a telefonozás gyakran a tanulás kárára megy. Erre nyújt megoldást a Forest nevű app. Ezen alkalmazással kiválaszthatunk egy időtartamot 10 perc és 2 óra között, ameddig tanulni szeretnénk. Ha a kiválasztott idő alatt nem nyúlunk a telefonunkhoz, akkor egy fát ültettünk a virtuális erdőnkben. Minél több időt töltünk tanulással, annál nagyobb erdővel zárjuk a napot. Amennyiben kilépnénk az appból és átlépnénk máshová, az app megszakítja a folyamatot. A fák ültetése motivációt adhat nekünk, hogy fókuszálás közben ne nyúljunk a telefonunkhoz.
Amennyiben megtetszett az alkalmazás elérhetitek itt.
Eltelt a szünidő és az egyetem is újrakezdődött már egy ideje, szóval itt az ideje, hogy rovatunk is folytatódjon.
Így a mai program amit bemutatunk az nem más mint a Clinical sense nevű applikáció. Ezen program is a Medical Joyworks nevű cég szüleménye, ám ebben az esetmegoldás egy teljesen más megközelítésből zajlik, ugyanis itt folyamatosan követhetjük döntéseink következményeit. Az eseteket egy történet szerűen meséli az applikáció, majd a kritikus pillanatokban döntések elé állít minket. Döntéseinktől függően megváltozhat a történet vagy kijavíthat minket a játék, hogy mégiscsak eszünkbe jut a helyes megoldás. Természetesen annak lehetősége is benne van a dolgokban, hogy valami olyat teszünk ami miatt levesznek minket az esetről. Hasonlóan a párjához kapunk magyarázatot, kommenetelhetünk és széles körben választhatunk az esetekből is.
Az applikáció másik előnye, hogy mint a Prognosis szintén ingyenes, de hátrányként az esetek letöltésének szükségessége is igaz rá, így a Prognosisnál javasoltakat fenntartjuk.
Az applikációt itt tudjátok elérni.
Remélem mindenkinek jól telik a szünidő. A nyári gyakorlatok kezdetével visszatérünk sorozatukhoz, azonban ma még ismételten egy játékról beszélnénk, hogy lehetőséget biztosítsunk a gyakorlatokkal járó feszültség levezetésére.
A játék pedig nem más mint a Bio Inc Redemption. A játékot egy DryGin studios nevű cég hozta létre és a játékos nem másról dönthet benne, minthogy megmentsen vagy elvegyen egy emberi életet. Attól függően, hogy melyik opciót választjuk, kicsit más a játék menete, de alapvetően pontokat kell gyűjteni, majd ezeket különböző akciókba befektetni. Ha a megmentés a célunk, meg kell keresni, hogy milyen betegség vagy ártalom érte emberünket és azt kigyógyítani egy meghatározott idő alatt. Ha a pusztítás a cél akkor a feladat az, hogy minél több mindent elrontson az ember az áldozatban kezdve az egészségtelen életmód kialakításától a szívinfarktusig példaként.
A legjobbat még nem is említettem: ez a játék többjátékos móduszban is játszható, így egymással is lehet vetekedni abban, hogy életben marad-e az ember vagy a pusztító fél fog győzni.
A játékról többet itt tudhattok meg.
Nyáron végre van időnk ellazulni, pontosabban mondva addig, míg nem kezdődik a nyári gyakorlat.
Ezen a héten egy játékot mutatunk be nektek, ami a jelenlegi új koronavírus okozta helyzettel még laza összeköttetésben is van.
A Plague Inc. során a célunk, hogy egy általunk választott mikrobával teljesen átfertőzzük a Föld lakosságát, melyet az emberiség teljes pusztulása követ. Választhatunk többféle kórokozó közül: baktérium, vírus, gomba, parazita, de mostantól prion, nano-vírus és más biológiai fegyverek is bekerültek a játékba. A menet kezdetén kiválasztjuk, hogy honnan induljon a járvány. A helyszín sokat számít, hiszen egy fejlettebb társadalomban, ahonnan rengeteg járat indul gyorsan terjed a vírus. Cserébe gyorsabban is megtalálják az ellenszert. A játékban pontokat gyűjtünk, amit különböző mutációkra fordíthatunk. A mutációk célja többféle: vehetünk vele új terjedési módot (pl. állati, cseppfertőzés etc.), új tünetet (anaemia, kóma, GI panaszok etc.) vagy rezisztenciát hővel-faggyal, gyógyszerrel szemben.
A játékkal tanulhatunk a járványok terjedéséről. Ha nem elég fertőzőképes a kórokozó, az emberiség hamar az ellenszert fejleszt. Ha nem jut el mindenhova időben a kórokozó, mert lezárták a határokat, az emberiség nyer. De hasonló a helyzet akkor is, ha korai halált okoz, hiszen aki elkapja, az hamar elpusztul, nincs idő terjesztésre. Fontos, hogy megtaláljuk az optimumot minden szemszögből.
A játék hamarosan új, kifejezetten a COVID-19 pandémiára specifikus módusszal fog bővülni.